Lezuhant a felújított Mig-15 UTI | LHSN.HU

Ma délután (2011. július 18.) az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repülőterén egy felújított MIG-15 berepülését kísérelték meg. A felszállást 13 órára tervezték, de több kisebb műszaki probléma miatt a műveletre 14 óráig várni kellett. A felszállás közben a gép a kifutó felett váratlanul jobbra dőlt, a szárnya leért, majd ezt követően a kifutó mellé csapódott. A balesetben senlki nem sérült meg.

A fotókat Hasur Ferenc készítette

Kár érte...

Index - Bulvár - Robbanószerkezetet is találtak a kiégett újpesti lakásban

A tűzoltók egy robbanószerkezetnek kinéző eszközt is találtak abban az újpesti lakásban, amelynek tulajdonosa kiugrott a nyolcadik emeletről és súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, erősítette meg az Index információit a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese.

Csámpai Attila elmondta: az oltásnál gyanús szerkezetet találtak a tűzoltók, ezért hívták a tűzszerészeket. Információnkat, hogy a lakásban kézigránátot találtak, Csámpai Attila nem tudta megerősíteni. A szerkezet átvizsgálásának idejére a panelház összes lakójának el kell hagynia az épületet.

A IV. kerületi Berda József utcában lakó férfit ki akarták lakoltatni, ezért szeméttel telehordott lakását felgyújtotta. A rendőrök porral oltóval eloltották a tüzet, amelyet azután a férfi ismét meggyújtott. A rendőrök ismét megpróbálták eloltani a lángokat, ekkor az oltásban segédkező három rendőr füstmérgezést szenvedett. A férfi ezután ugrott ki a nyolcadik emeletről.

Az újpesti önkormányzat megrendüléssel fogadta a tragédia hírét, de - mint közleményében írja - emellett kötelességének érzi, hogy tényszerű tájékoztatást adjon a lakásban történtek előzményeiről. "A bérlő nem tartotta be sem az együttélés, sem a lakás rendeltetésszerű használatára vonatkozó szabályokat. A lakásban hatalmas mennyiségű szemetet halmozott fel és ezt gyújtotta meg" - írták.

A férfi 1997 óta "egyetlen forint bérleti díjat, külön szolgáltatási díjat, és közös költséget sem fizetett. 2005-ben az addig felgyűlt nagy összegű tartozás miatti, felmondást megelőző felszólítást senki nem vette át, ezért az UV Zrt. (Újpesti Vagyonkezelő) a lakásbérleti szerződést felmondta, ezt 2008-ban ismételten megtette. A bérlő a vagyonkezelő bérlemény-ellenőrzést végző munkatársait egyetlen alkalommal sem nem engedte be a lakásba - olvasható a közleményben.

A bíróság a bérlőt 2009. február 26-i ítéletében kötelezte a lakás kiürítésére. Ennek a határozatnak akartak érvényt szerezni csütörtökön. Az önkormányzat közlése szerint 2011-ben a lakbérhátralék - kamatok nélkül - már meghaladta a 2 900 000 forintot. A bérlő felhalmozott továbbá 600 ezer forint távfűtési díjtartozást, a többi közüzemi díjtartozás az önkormányzat előtt nem ismert - írták.

"Az önkormányzat nem teheti meg, nem nézheti tétlenül, hogy valaki több mint egy évtizeden keresztül ne fizesse a lakbért, külön szolgáltatási díjat, a közüzemi díjakat, és megtagadjon minden együttműködést a helyzet megoldására" - fogalmaztak.

Hangsúlyozták, hogy a lakhatási költségek fizetésével nehéz helyzetbe került hátralékos bérlők számára mind a vagyonkezelő, mind az önkormányzat részletfizetési kedvezményt biztosít.

Komoly horror dráma, tartok tőle, hogy nem az utolsó...

Index - Vélemény - Miért nevezik Semjén Zsolt Szíve Reptérnek Ferihegyet?

A belpolitikai hadműveletek során ugyanis olyan hévvel oszlatott fel a kormány egy szürke szakemberekből álló grémiumot [1], mintha nem is a földrajzinév-bizottságról lenne szó, hanem egy kommunista nindzsákból álló kommandóról. Akikre véletlenül, a teakonyhában bukkant rá a szemfüles vidékfejlesztési miniszter.

Legjobb!

Index - Külföld - A nemzet csökött szárnyai

A nemzet csökött szárnyai

2011. március 22., kedd 16:14

Miért nem láthatjuk a Magyar Légierőt a szabad világ oldalán harcolni? Miért nem veszünk részt Európa ébredésében? Minek tartjuk a Gripeneket, ha ebből a nagy közösségi díszelgésből kimaradunk? Megannyi jogos kérdés, a legilletékesebbek, vagyis a honvédelemmel foglalkozó politikusok pedig erről is mellébeszélnek. Biztos azt gondolják, hogy államtitok, amiről nem szabad nyíltan tárgyalni.

Nem akarásnak nem menés a vége

Mindenekelőtt érdemes figyelembe venni, hogy a katonai koalíciókban való részvétel először is politikai döntés. Orbán Viktor miniszterelnök az arab forradalmakról szólva, mint az EU soros elnökségét ellátó ország kormányfője, azt tartotta a legfontosabbnak, hogy kerüljük el a háborút. „Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal [1]”, mondta Brüsszelben. Nem hallgattak rá. Közvetlenül ezután a Gripenhez méltó hajtűkanyar lett volna, ha mégis beszállunk. Nem volt továbbá olyan diplomáciai kényszer sem, mint az afganisztáni vagy iraki konfliktusban, ahol részben NATO-kötelességként, részben pedig azért volt érdemes vállalni a kockázatot, hogy az Egyesült Államoknál jó pontokat szerezzünk.

Nehezen kezelhető belpolitikai tehertételt is jelentett volna a belépés; egyrészt problémás volna elmagyarázni, mit keresünk egy újabb háborúban és mit nyerünk vele, másrészt magas labda lenne a pacifista és a nacionalista ellenzéknek is.

Végül az is sokat nyom a latban, hogy a Magyar Légierő tökéletesen, teljesen, abszolúte alkalmatlan a feladatra. Izgalmas, hogy mindezt úgy sikerült elérnünk, hogy a harci gépeink viszont maradéktalanul alkalmasak.

grip1

A valóság ezzel szemben az

A JAS-39 EBS HU vadászrepülőgép a levegőben utántölthető, a légiharc-rakétákon kívül Maverick levegő-föld rakétákat is hordozhat, valamint a Litening-III célmegjelölő konténer segítségével képes lézervezérlésű bombák célba juttatására. Repülési tulajdonságai a Líbia fölött vitézkedő szövetségeseink gépeivel simán összemérhetők, sőt a vén Tornadókat felül is múlja. Ezzel a géppel hazánk kitüntethetné magát a Földközi-tengeren, és a világ zsarnokainak szíve összeszorulna, ha meghallják a magyar nevet.

Sajnos a Magyar Légierő mégsem tudná végrehajtani az ott elvárható feladatokat. Ennek több oka van.

A gépekben valóban benne van a töltőcsonk, amin keresztül repülés közben tankolhatnak. Erre szinte minden koalíciós repülőgépnek szüksége is van ebben a műveletben, kivéve talán a Charles de Gaulle repülőgéphordozó fészekalját. Még az sem volna baj, hogy mi nem rendelkezünk tankergéppel, ilyenből ugyanis az európai légierőknek is kevés van, de az Egyesült Államok örömmel ad kölcsön.

Csakhogy a magyar pilóták nem kaptak kiképzést a légi tankolásra. Ez nem az ő hibájuk: valójában maguk a Gripent gyártó svédek is csak két éve ismerkedtek meg ezzel a biztos tudást igénylő, veszélyes manőverrel. Itt máris a Gripen lényegéhez érkeztünk: Magyarország 2001-ben olyan gépeket rendelt [2], amelyek – például a szintén versenyben lévő F-16-oshoz képest – alig lépték át a prototípus fázist. Magát a légi utántölthetőséget egyéb fejlesztések mellett már a Medgyessy-kormány írta hozzá a szerződéshez, mellesleg éppen azzal a felkiáltással, hogy az új vadászgépek így NATO-műveletekben is részt vehetnek majd.

grip2

A húszmilliárdos sétarepülőgépek

Nemcsak a légi tankolási képesség, a Gripenek fegyverzete is lassan fejlődött. A magyar vadászok fegyverzetébe ma már integrálták az AGM-65 Maverick rakétát, amely megfelelne a líbiai rendészeti kihívásoknak – bár nem ideális eszköz, mert veszélyesen közel kell repülni vele a célhoz. Igen ám, de ebből mi mindössze 40 darabot (két változatból 20-20) rendeltünk, és nincs arról nyilvános adat, hogy magyar pilóták akár egyet is ellőttek volna belőlük. Csekélyek a Maverickkel szerzett tapasztalatok az egész Gripen típusra vetítve is – össze sem vethető a számtalan éleslövészeten és valódi háborúban bizonyított F-16-ossal. Az amerikai versenyzőt egyébként akkor többen elavultnak nevezték, ehhez képest gond nélkül teljesítik kötelességüket a mostani intervencióban (is).

A magyar gépekhez rendszeresítették a Litening-III célmegjelölő konténert, így akár lézervezérlésű bombákkal is támadhatnák a diktatúra zsoldosait. Ha volna lézervezérlésű bomba hozzájuk – de az pont nincs. Egyébként másmilyen sincs, se GPS-vezérlésű, se semmi. A Maverickhez viszont nem kell a Litening. Itt már látszik az impulzusvásárlás pszichológiája – vagy valami más, de hogy nem stratégia, az biztos.

A magyar Gripenek tehát hiába alkalmasak egy effajta akcióra, ha életbevágó hozzávalók hiányoznak. Vadászfeladatok ellátására nagyjából elegendő lenne a fegyverzet, illetve a kiképzés is ezen a területen volt – viszonylag – a legerősebb. De ahogy előre látni lehetett, a nemzetközi erők megjelenése után egyetlen líbiai pilóta sem mert felszállni, a koalíciónak valódi többfeladatú gépekre (vadászbombázókra) van szüksége. És a légi tankolás miatt amúgy ez sem vállalható.

grip3

Végül pedig, még ha holnapra meghozná a Télapó a hiányzó fegyverzetet és a kezelésükre kiképzett pilótákat, akkor is megmaradna a tény, hogy Magyarország összesen 14 géppel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha csak egyetlen géppárt küldenénk bevetésre, az is az állomány egyharmadának nélkülözésével járna. Ugyanis ha már ott vagyunk, a feladatokat mindenáron végre kell hajtani, tehát legalább még két tartalék gépre is szükség volna. Természetesen mennének velük a földi berendezések – amelyekből ugyancsak kevés a nélkülözhető – és több váltás személyzet. Mindezt csak akkor vállalhatnánk, ha eközben az itthon maradó gépek maradéktalanul el tudnák látni a hazai feladatokat, és a kiképzésnek sem kellene teljesen leállnia. Eredetileg a magyar vadászgéptender 24 gépről szólt; ezt a drágább Gripen kiválasztása után módosították 14-re.

Van tehát 14 aranyáron vásárolt repülőgépünk, amelyek képességeire nem tartunk igényt, kizárólag honi vadászfeladatokra alkalmazunk egy méregdrága vadászbombázót, amelyhez viszont beszereztünk néhány levegő-föld fegyvert. Sőt azokhoz még javítóbázist is építettünk, de sem a kiképzés, sem a rakéták száma nem teszi lehetővé, hogy bárhol eredményesen vessük be őket. A pilóták pedig örüljenek, hogy ilyen luxusgépeket láthatnak közelről, mert repülni ritkán tudnak velük. Valaki ezt rettenetesen elcseszte. Büszkék éppen lehetünk a nemzet szárnyaira, ahogy a vásárlás idején hívták őket, de sajnos elég szűk az a kör, ahol vadászrepülőkkel dicsekedni lehet, viszont azokban a körökben azt is tudják, hogy nincs mivel dicsekedni.

Abszurdisztán.
Teljes dilettantizmus minden szekértáborban.

Gyorshír: Hibásan másoltak be pár cikkelyt az Alkotmányba - Örülünk, Vincent?

Schmitt Petronella, az Alkotmányelőkészítő Bizottság titkárának közleménye szerint az új Alkotmány W cikkelye helyesen: "A vérbulcsúkat és a jenőket a köztársasági elnök nevezi ki, a gyulák és a karboncák javaslatára". Ez a cikkely hatályon kívül helyezi a Vérszerződés 2 § (3) "hogy mig életök tart, mind maguknak, mind maradékaiknak vezére mindig Álmos nemzetségéből legyen" paragrafusát. Sajnálatos módon a sajtóban az "Amikor hazahozod Rózát, vegyél a vegyesboltban másfél kiló tokaszalonnát és néhány lábasjószágot, csókol Anikó" mondat jelent meg, ami értelemszerűen nem az Alkotmány, hanem a Kiskereskedelemről és élelmiszeripari termékekről szóló, 1976. évi CXI. törvény módosítása.

A Magyar Távirati Iroda kérdésére válaszolva a Nemzeti Konzultációs Iroda szóvivője, Szájer Etelka megerősítette, hogy a fenti email azon csatolmánya, amelyben a "Kit kell ahhoz megdugni, hogy ezt a kurva Alkotmányt valaki feltegye az internetre?" mondat szerepel, szigorú közjogi értelemben nem lesz része az alaptörvénynek, de iránymutató lehet a jogszabályi környezet megváltoztatásakor.

Amint azt Szijjártó Fruzsina, a FIDESZ-KDNP konzultációs tanácsának főgyakornoka korábban jelezte, félreértéseket szülhetett az index.hu által munkaanyagként publikált tervezet azon fordulata, amelyben a "Figyu, Viktor, ha betesszük ebbe a szarba, hogy csak szüzen lehet házasodni, leszállnak rólunk ezek a faszkalap kádéenpések? Laci" mondat volt olvasható. A FIDESZ álláspontja szerint ez semmiben sem mond ellent az állam és az egyház ünnepélyes és az esztergomi bíboros által is többször megáldott szétválasztásának.

Ugyanakkor Kövér Eleonóra, az Együttműködési Főtanács jegyzője közölte, hogy a "Kibaszottul elegem van ebből a bohóckodásból, bakker, tényleg azt hiszitek, hogy ezt bekajálják azok a tűzoltók, akiknek elvesszük a korkedvezményes nyugdíját? " kifejezés ugyan nem illeszkedik szervesen az Alkotmány szövegébe, de mutatja, hogy a Belügyminisztérium feltétlenül ragaszkodik az uniós normákhoz.

A távirati iroda információi szerint egyes alkotmányjogászok kifogásolták a tervezetben feltűnő  "Majd legközelebb nem fognak baszakodni velünk ezek a taláros majmok" kitételt. Mindazonáltal megbízható forrásaink szerint csak elírásról van szó, a kérdéses cikkely pontos szövege: "Valljuk, az Alkotmánybíróság a magyar alkotmányos rendszer egyik legfontosabb tartóoszlopa. A testület valamennyi törvényt megvizsgálhatja és kimondhatja azok alkotmányellenességét, kivéve azokat a törvényeket, amelyek magánhangzókat is tartalmaznak".

MTI, Budapest, Magyarország (majd pont Magyar Köztársaság, kisapám, előbb nyaltam segget, mint te vaníliafagylaltot ... Belénessy)

Epic.

Az Alkotmány Hülyéi - Örülünk, Vincent?

Hibajegyzék a Hülyék Alkotmányához

2011.03.10. 12:14 | Kettes | 24 komment

Címkék: alkotmány

Előrebocsátom, hogy nem értek az alkotmányjoghoz. Épp ezért érzem magam feljogosítva, hogy Pozsgay Imréhez, Szájer Józsefhez, valamint nyolcmillió polgártársamhoz hasonlóan elmondjam a véleményemet a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetéről.

A Hülyék Alkotmánya ebben a formájában elfogadhatatlan. Ami jó benne, azt az elutasított 1949. évi "kommunista" és "zsarnoki" alkotmányból emelték át. Amit hozzátettek, az többnyire ostobaság, pátosz és szócséplés. Igazából nincs szükség új alkotmányra, nincs alkotmányozási kényszer, sem kötelezettség, sem ígéret, sem felhatalmazás. Alkotmányozási kényszerbetegség van.

A részemről ez a vita alapja, ha valaki vitatkozni szeretne. Ha nem, akkor ne kérje a részvételemet az alkotmányozásban állampolgárként. De nekem ne mondják mindenféle szeretőszabolcsok, hogy földszintes megfontolásokból kizártam magam az alkotmányozás folyamatából, így közreadom a kommentárjaimat.

Kezdjük is.

1. oldal
"2011. április 25.": törlendő. Nem fogjátok az új államalapítás állami ünneppévé emelni Orbán hatalomra kerülését.
"Isten, áldd meg a magyart": törlendő. Istennel nem kezdünk Alkotmányt, csak Himnuszt. Ha pátosz kell, akkor legyen inkább a Szózat első sora.
Nekem mindegy, hogy Nemzeti Hitvallás vagy Nemzeti Nyilatkozat, mert az egész preambulum törlendő. Dagályos, hamis, és nem tükrözi a magyar polgárok széles körének nézeteit.

3. oldal
Felejtsétek el a vármegyéket. A váraknak a homokozóban van a helyük, nem az alkotmányban. Ha már itt tartunk, megragadnám az alkalmat, hogy vegyük le a Szent Koronát a címerről. Ízlés dolga, nekem nem tetszik - kifogás? A Himnusz kottája is felesleges, jó hogy nem teszitek már bele Magyarország térképét és a magyar helyesírás szabályait is.

4. oldal
K cikk: a homoszexuális diszkrimináció törlendő.
L cikk: hiányzik az állami és a magántulajdon egyenlőségének deklarálása.
M cikk: teljes egészében törlendő. Az állam költségvetési gazdálkodása nem alkotmányos kérdés, feles törvényben kell rendezni.

5. oldal
Q cikk: Nemzeti Hitvallásra történő utalás (az 5. oldalra úgy látszik eldőlt a kérdés, de mindegy is, mert): törlendő
S cikk: az önálló szabályozó szervre történő utalás: törlendő. Ne adja gebinbe a kormány és az Országgyűlés a jogalkotást. Sem az NMHH-nak, sem a PSZÁF-nak, sem a többi hivatalnak nem kell rendeletalkotási jogkört adni.

6. oldal
II. cikk: a magzatvédelemre történő utalás törlendő. Az Alkotmány ne köntörfalazzon, hanem fogalmazza meg egyértelműen az abortusz tiltását vagy engedélyezését, akkor majd eldöntöm, hogy támogatom-e.
VI. cikk: "Az állam a közösségi célok érdekében az egyházakkal együttműködik." Nem tudom, milyen pénzszivattyú járt ennél a pontnál az ötletgazda fejében, de nem nézek ki belőle semmi jót: törlendő.
VIII. cikk: nem a vélemény, hanem szólás szabadságát kellene védeni.
IX. cikk: A (3) bekezdésnek a felelős gazdálkodásról szóló része törlendő. Bűzlik a kormánynak tudományos kutatásokba történő beavatkozási szándékától.
XI. cikk: "Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához." Ez az elutasított diktatúra közveszélyes munkakerülés (KMK) büntetőjogi tényállásának alkotmányos megalapozása. Menjetek a fenébe.

8. oldal
XVIII. cikk (3) "Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személy közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja": törlendő. Értem a problémát, de más megoldást kell rá találni, mert ezzel alkotmányossá teszitek a Taigetoszt.
(4) "önkéntesen lérehozandó": értem, hogy alkotmányellenessé akarjátok tenni a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert, hogy soha ne lehessen visszafordítani a kis csínytevéseteket, de ez így elfogadhatatlan. Nincs alkotmányos indoka a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer tilalmának, punktum.

9. oldal
XXI. cikk (1): Ne köntörfalazzunk, drága barátaim, ne áruljunk zsákbamacskát. Nyilatkozzatok szépen az Alkotmányban, hogy kapnak-e szavazati jogot a határon túl élő magyarok.
(2): törlendő, plusz az ötletgazdát rúgják seggbe.

10. oldal XXVIII cikk (2): ostobaság. A legtöbb adónemnél megvalósíthatatlan, és alkotmányellenes adótörvények tömkelegét hozza létre.

11. oldal 3. cikk (3) b) törlendő. Ezzel az eszközzel egy a parlament bizalmát nem élvező kormány feloszlathatná a parlamentet.

12. oldal 4. cikk (3) f): Az országgyűlési képviselő megbízása megszűnik, ha egy éven keresztül nem vesz részt az országgyűlés munkájában: törlendő. A nemdolgozó képviselők szankcionálását más eszközzel kell megoldani.

13. oldal 6. cikk (6) és (8): az Alkotmánybíróság döntéseinek határidőt szabni értelmetlen. Nincs szankciója, viszont - túlterheléses támadások révén - lehetőséget ad az AB az ellehetetlenítésére és diszkreditálására.

14. oldal
9. cikk (6): A köztársasági elnök megtagadhatja a nagykövetek fogadását, az MNB elnökének, egyetemi tanároknak és rektoroknak a kinevezését, ha az az államszervezet működésének súlyos zavarát eredményezné?! Tudnak erre az urak valami értelmes magyarázatot adni?
(7) törlendő: a köztársasági elnök nem legfőbb letéteményese az Alkotmány értékrendjének, így erre hivatkozva nem is bírálhatja felül a kitüntetéseket odaítélő bizottságok döntéseit.

16. oldal 16. cikk: a miniszterelnök-helyettes intézménye a Lex Navracsiccsal került bele a mostani Alkotmányba, és kizárólag a Fidesz jelenlegi humánerőforrás-adottságait tükrözi. Más kormányok esetleg miniszterelnök-helyettes nélkül is tudnának működni - bízzuk ezt rájuk.

19. oldal 23. cikk (Önálló szabályozó szervek): az egész cikk törlendő, ilyen jogkörre semmi szükség

24. cikk (4) bekezdés: törlendő, az ötletgazdát pedig jól seggbe kell rúgni.

20. oldal 28 cikk (1): a második mondat törlendő. Kurva nagy égés ilyet leírni egy alkotmányban. Ja, ez a Hülyék Alkotmánya, akkor maradhat.

23. oldal 36., 37. és 38. cikk: törlendő. Semmi indok nincs közpénzügyi cikkekre az Alkotmányban, ezeket feles törvényekben kell szabályozni. Az államadósság alkotmányos korlátjának rögzítése lehetetlenné teszi a jelenlegi államadósság refinanszírozását. Hülyék vagytok ti? Ja, akkor maradjon.

24. oldal
40. cikk: A közteherviselés és a nyugdíjrendszer szabályairól szóló törvény költségvetési kérdés, szó sem lehet róla, hogy sarkalatos törvény rendelkezzen róla.
43. cikk: A Költségvetési Tanácsnak ebben a formájában semmi értelme nincs. Vagy legyen egy professzionális, az Országgyűlésnek alárendelt szervezet, főállású tagokkal és saját hivatallal, ami érdemben tudja elemezni a költségvetést, vagy hagyjuk a fenébe ezt az egész bohóckodást.

28. oldal "Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, Magyarország első egységes Alkotmányát a fentiek szerint állapítjuk meg": az egész törlendő. Egyrészt: ahogy mondtam, nem fogjátok az új államalapítás állami ünnepévé emelni Orbán hatalomra kerülését. másrészt meg ne hazudjunk már, nem ez az első, egységes alkotmány.

"Az alkotmány végére az igennel szavazó képviselők nevei felsorolva, címek, rangok, párt és egyéb megjelölések nélkül": nem. Ha azt akarjátok, hogy az Alkotmány az egész nemzeté legyen, akkor ne vegyétek a nevetekre. Különben is állati macerás lesz egyesével kialkotmányozni az összes méltatlanná vált költségtérítés-bajnok, álláshalmozó, hazudozó, ittasvezető, áldiplomás kutyaütőt az alapító atyák névsorából.

Korrekt írás.